Nem szeretjük embertársainkat,ha nem szeretjük Istent!

Abból az igazságból, hogy Krisztus szereti bennünk embertársainkat, következik, hogy mi magunk nem tudjuk szeretni a másik embert, ha nem szeretjük Istent.
Hiszen te magad nem tudsz szeretni. Krisztus az, aki tebenned szeret. Krisztust szeretve, Felé megnyílva, megnyílva arra, hogy az isteni agape leszálljon rád, lehetővé teszed Számára, hogy szerethessen téged és általad szerethessen másokat. Azáltal szerethetsz másokat, ha nyitottá válszerre a Krisztusi leszállásra, akár a szentségek vétele, akár imádságod által. Amilyen mértékben befogadod Krisztust, amennyire engeded Neki, hogy magához öleljen annyira adhatod Őt másoknak is. A másik embert szeretni annyit jelent, mint Krisztust adni neki. De nem adhatod azt, amivel magad sem rendelkezel. Minél jobban szereted Istent, s befogadod Őt ebben a szeretetben, lehetővé téve számára, hogy élhessen és működhessen benned, annál inkább leszel képes szeretni másokat.
Szeretni azt jelenti, hogy valamit megosztok a másik emberrel, valami jót adok neki. De egyedül anyagi javakat megosztani nem elegendő. A hit szempontjából a lelki értékek a fontosabbak. Ha azokat nem osztod meg a hozzád közel állókkal, akkor lelkileg meglopod őket, sajátos lelki ártalmat, kárt okozol. Hiszen nekik joguk van ezekhez a lelki értékekhez, javakhoz. Környezetednek joga van ahhoz, hogy amint növekszel a megszentelő kegyelemben, s előrehaladsz az életszentségben, számukra is a kegyelem tiszta csatornájává válj. A hit fényében ez a növekedésed az életszentségben a legértékesebb kincs a hozzád közelállók számára. Kérdésessé kell tenned a szeretetedet, igazságban kell állnod, s fel kell tenned a kérdést: igazán szeretsz-e? Biztos szent meggyőződésed, hogy szereted a gyerekeidet, mert imádkozol is értük, s nem csak a világi dolgokról gondoskodsz. De az imádságod értéke és hathatósága nem az érzéseidtől függ, hanem a megszentelő kegyelem fokától, Istenbe vetett hited mértékétől, és az Isten iránti szeretetedtől. Ha nincs belső életed, ha hited és Isten iránti szereteted nem mélyül, akkor lelki értelemben környezeted számára, ,,tolvajjá” válsz. Az az anya, aki ,,langyos” keresztény, aki hitben nem kötődik Krisztushoz, jó ha tudatosítja magában, hogy amiért nem szereti igazán Krisztust, a saját gyerekét sem szereti teljességében. Azáltal, hogy nem járul szentáldozáshoz, rendkívüli kegyelmektől fosztja meg gyermekét is, aki pedig kincs számára. Nem tudatosan, de ellopja tőle azokat a kegyelmeket, melyek az ő szentáldozásának köszönhetően szállhatnának a gyermekére. Minden egyes részvétel az Eucharisztiában, minden gyónás, csakúgy mint más szentségek vétele, és minden imádság is a "közlekedő edények rendszerének” alapján, vagyis a mi Krisztus Misztikus Testével fennálló szoros kapcsolatunk alapján olyan érték, mely egyúttal másoknak is adatik. Annyira szereted a férjedet, fiadat, lányodat, szüleidet, a hozzád közelállókat, vagy távolabbi embertársaidat, amennyire te magad megtérsz Istenhez, amennyire előrehaladsz az életszentség útján, és engeded, hogy már ne te élj, hanem Krisztus éljen tebenned. Ő, aki az egyetlen Szeretet, az egyetlen Jó, szüntelenül arra vágyódik, hogy határtalanul szerethessen minket, aki folyton keresi azokat a lelkeket, akikre kiáraszthatnávégtelen szeretetét. Nem lehet az embereket szeretni, ha nem szeretjük Istent. Igazából a másik embert csak a szentek szeretik, azok, akik tökéletesen megnyíltak Krisztusra, azok, akikben Krisztus a maga teljességében élhet és szerethet.

Milyen az igazi férfi?

Maeßen atya a St. Pelagiberg-i lelkigyakorlatos házban, a 2010 márciusi lelki-napok keretében tartott előadást a témában. Az előadás címe: „Szent József – milyen egy igaz férfi? – Az emberi szív tisztességéről.”
Az előadás mottója: „Boldog ember, ki el nem indul a gonoszok tanácsán, meg nem áll a bűnösöknek útján, és le nem ül a csúfot űzők közé. Hanem az Úr törvényében leli kedvét, s éjjel-nappal eszében forgatja törvényét!” (Zsolt 1,1-2)

Szent József

„A Mennyei Atya nem feledkezett meg arról, hogy a szent családnak, Máriának és a kisded Jézusnak szükségük van védelemre földi életükben. – Az Úristen, miközben megengedte, hogy a szent család veszélynek legyen kitéve, arról is gondoskodott, hogy ezt a veszélyt túléljék. És azzal, hogy Fiát nem érett felnőttként, hanem csecsemőként küldte hozzánk a család fontosságát és szentségét is külön kiemelte, a családi életformának a legnagyobb méltóságot adta, és a szent családot a keresztény családok mintaképévé tette. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy szent Fiának a leggondosabb szülőket választotta ki. Következésképpen semmi sem magyarázza, miért ábrázolják a szent képek, még a legkatolikusabbak is, Szent Józsefet hajlott korú és vállú aggastyánnak. Isten a számára két legfontosabb ember sorsát és ellátását nyilván nem bízta olyan idős emberre, aki – a legtöbb szent családot ábrázoló kép szerint – nemhogy nem képes megnyugtatóan megvédelmezni az övéit, de inkább még maga is ápolásra szorul. … Mikor az angyal megnyugtatta [Józsefet] a gyermek származása felől, magához vette Máriát, hogy ezután élete végéig mint Istentől rendelt hites társa eltartsa, gyámolítsa, védelmezze, óvja őt is és Jézust is. Erre a nehéz, felelősségteljes feladatra Isten csakis egy minden jó tulajdonsággal, de egyúttal testi képességgel, kitartással, szorgalommal, egészséggel is rendelkező, ereje teljében levő férfiút választhatott. – Mindezeket végiggondolva, talán nem túlzás azt állítani, hogy nemcsak a figyelmetlenség, hanem a növekvő hitetlenség, az emberi gyengeség, a kifogásokat, mentségeket kereső, gyarló emberi természet tette meg az idők haladtával, a katolikus hit csökkenésével Józsefet vénségnek, de legalább is őszülő hajú férfiúnak.”
Isten egyáltalán nem szorul senkire, az emberre különösképpen nem. Mégis, Isten tervei megvalósításához használni akarja az embert. Isten, ha akarta volna, Máriát a kisded Jézussal természetfeletti módon is megoltalmazhatta volna – mégsem ezt a megoldást választotta. Embert, egy férfit választott, tett meg Mária és a gyermek gondozójának, őrzőjének, eltartójának. Egy olyan férfit, akit a katolikus hagyomány fehér liliommal, a tisztaság jelképével a kezében ábrázol..Mert mit is jelent a liliom, a szív tisztasága? Isten rendjében ez annyit tesz, mint gondoskodni, őrizni valamit, amit nem birtokol az ember. A mai világ tökéletesen elvesztette az érzékét a szent, a „megfoghatatlan” iránt. A mai ember mindent magáévá akar tenni, mindent birtokolni akar, mindent meg akar ragadni.
A hagyomány József kiválasztását így meséli el: A rabbi felszólította azon férfiakat, akik el akarták venni Máriát, hogy este egy botot szúrjanak a földbe. És akinek botja másnapra kivirágzik, az kapja feleségül Máriát. Másnapra Szent József botja virágzott ki, így ő lett a Boldogságos Szűz jegyese. Isten természetfeletti módon választotta ki Józsefet, aki ellentétben Keresztelő Szent Jánossal valószínűleg nem lett malaszttal teljes már az anyaméhben. Maeßen atya szerint (a honlap fent említett cikkében leírtakkal ellentétben) a régi zsidóknál csak a nők közül akadt olyan, aki egész életére szüzességet vállalt, a férfiak között ilyenek nem voltak. József tehát csak e természetfeletti kiválasztás, Isten beavatkozása eredményeképpen lett „igaz férfiú”, olyan, aki örömmel vállalta Mária mellett a szűzies életet.
Szent Józsefet tehát Isten arra választotta ki, hogy a szent család feje legyen, Máriát és születendő gyermekét óvja, gondozza. Ez a feladat az, amit a világi hatalomnak, az államnak is el kellene látnia az Egyházzal szemben: úgy kellene gondoskodnia róla, hogy közben nem birtokolhatja, nem rendelkezhet felette, „nem nyúlhat hozzá”, ahogy Szent József sem Szűz Máriához.
De ez csak az egyik feladata Szent Józsefnek. Egy másik hasonlít az apostolok feladatához: tanúbizonyságot tesz Isten terveiről. József bepillantást vethetett Isten szívének titkába, de ezt neki az apostolokkal ellentétben nem kikiabálni kellett, az egész világban szétkürtölni, hanem elrejteni a világ elől. A titkok, melyeknek részesévé lett, nem a saját titkai, hanem Istenéi voltak. Józsefnek Isten megadta a szent titkokhoz való hozzáférést, ő volt az, aki a gyermekkel kapcsolatos isteni terveket, melyeket a próféták előre megjövendöltek, végrehajtotta.
És mindeme feladatok közben József szótlan maradt, az Evangéliumok egyetlen szavát sem hagyományozták ránk. De feljegyezték, ahogy az angyal szavára több ízben is útra kelt Isten parancsait végrehajtani úgy, hogy eközben egyszer sem kérdezett vissza.
A zsidó nép, Isten választott népének templomi kultusza a katolikus pontifikális misékben él tovább, és a zsidók tudják ezt. A görög-keleti liturgiában, csakúgy, ahogy a zsidóknál volt, a legszentebbet eltakarják a nép elől – bár hallanak, de nem látnak mindent. A szentet nem szabad „szétbeszélni”. József saját személyét Isten szavának meghallására állította be, nem pedig önmaga kifejezésére, ahogy ezt a mai ember legfőbb céljának tartják. Ma a belső én olyan hangos, hogy kívülről nem hall meg semmit, különösen nem Isten csendes szavát. József azt tette, amivel a teremtmény tartozik Teremtőjének: azaz nem akart mindent tudni, nem akart mindent megkérdezni, nem akart mindenre választ, magyarázatot kapni.
Ez a szent hallgatás a teremtmény visszatérése teremtmény voltához. Hallgatni annyit tesz, mint a saját énünket elhallgattatni, így teremtve meg az a vákuumot, amit a Teremtő tölt majd ki. József igaz voltának ez az egyik jellegzetessége, a hallgatás. Bár Szűz Máriának néhány mondatát ismerjük az Evangéliumokból, de ezek száma elenyésző, különösen, ha az üdvtörténetben elfoglalt kiemelkedő szerepére gondolunk. Mária csaknem annyira szófukar volt, mint József, ő volt a „figyelő, az Istent hallgató szűz”.
Pascal mondta: „Az emberek minden szerencsétlenségének egy oka van, ami abból áll, hogy nem tudnak nyugodtan egy szobában megmaradni.”

A feleség a család napsugara!

Minden családnak megvan a maga tündöklő napja, és ez a feleség. Halljátok, mit mond, és mit tart erről a Szentírás: "A szorgos asszony férje elbájolja férjét. A szemérmes asszony igen nagy kegyelem. Az egek magasából világító naphoz hasonlít az asszony, ha jó, s dísze a házának." (Sir 26,16)
Valóban, egy feleség és anya olyan, mint a család napja. A napfény nagylelkűségével, a maga áldozatos iparkodásával, szakadatlan szorgoskodásával, mindenben tanusított éber és gondos gyöngédségével férje és gyermekei életét békéssé és derűssé teszi. Állandó fényt és meleget áraszt maga körül. Úgy szokták mondani, hogy a házasság akkor boldog, ha mindkét házastárs nem a saját maga, hanem a másik boldogítását és jólétét keresi. Ez a nemes lelki tulajdonság és jóakarat - bár kétségtelen, mindkettőjüket kötelezi - mégis leginkább az asszony erénye. Teremtésénél fogva ugyanis az anyai természet van megáldva a szívnek azzal a bizonyos benső ösztönével és bölcsességével, amelynek köszönhető az, hogy ha megbántották is, csak derűs jókedvvel válaszol, vagy hogyha gyalázat éri, azt is csak tiszteletet parancsoló méltósággal viseli el éppen úgy, mint a nap, amely a reggeli felhős eget a hajnal ragyogásával teszi derültté, és napnyugtakor is aranyló sugaraival vonja be a fellegeket.
A feleség a család tündöklő napja, aki megjelenésének és beszédjének lángoló hevével ragyog fel előttünk. Szemének édes sugara és hangja átjárja a lelkeket; érintgeti, hajlítgatja, fölemeli, de el is űzi a szenvedélyek kusza zavargását. A jól végzett munka örömére hangolja, és a családias beszélgetés meghittségébe vonja férjét, miután az legtöbbször egész nap szakadatlanul dolgozott a műhelyben vagy a mezőgazdaságban, avagy talán kereskedelmi ügyeivel, illetve hivatali teendőivel foglalkozott.
A feleség a család napja a maga természetes, kristálytiszta közvetlenségével, komoly egyszerűségével, tiszteletet parancsoló keresztény méltóságával. Gondolkodása mély, lelkülete minden jóra kész, viselkedése és öltözete illendően választékos, mert lebilincselő szemérmetesség ékesíti egész erkölcsi személyiségét. Lelkének finom rezdülései, arcának ünnepélyességet sugárzó vonásai, hallgatása és minden fullánktól mentes mosolya, valamint minden jóra való készsége az egyszerűségében is pompás virágnak a báját kölcsönzi neki, amely a szivárvány színeiben pompázik..Bárcsak megtudnátok, hogy a feleségnek és az édesanyának ez a képe a szeretetnek és háládatosságnak milyen mély érzéseit kelti fel az édesapa és a gyermekek szívében, és mennyire belevésődik ez a lelkükbe mindenkorra.